A cikk alapja egy nagy visszhangot kapott kúriai döntés.

Az elhelyezett gyermekek illegális hazahozatala, amit a Kúria helybenhagyott a gyermek érdekeire hivatkozva, valamint a bírósági eljárások több éves ideiglenes döntéshozatalok meghagyásos eljárásai.

Külföldön élő családtól az egyik szülő a két gyermekükkel hazautazott Magyarországra, hogy itt indítson pert a gyermekelhelyezésről. (Jelenleg is van egy hasonló ügy folyamatban ahol itthon akarják megindítani a pert, de mivel a gyermekek nem itt élnek ezért a magyar hatóság elzárkózik tőle.)

Brüsszel II. vagyis 2201/2003 Európai Közösség /Hágai Egyezmény rendelkezik a gyermek jogellenes elviteléről, miszerint annak a tagállamnak a bírósága az illetékes, ahol a gyermek a jogellenes elvitelt megelőzően  1 évig szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.

Ez ügyben az első fokú bíróság úgy rendelkeztek, hogy a magyar hatóság az illetékes és az anya javára döntött az elhelyezésről. Amit a másodfokon eljáró bíróság megváltoztatott miszerint nem a magyar hatóság az illetékes az ügyben. A Kúria azt a határozatot, hozta, hogy bár nem a magyar hatóság az illetékes, de mivel az eltelt idő miatt a gyerekek már elidegenedtek az apjuktól, mert nem tudták biztosítani a kapcsolattartást, ezért ismét az anya javára döntöttek.

Írásom elsősorban az 1952. évi IV. Családjogi trv.-t veszi figyelembe mivel sok esetben még a bíróságokon ezen ügyek vannak folyamatban kitérve az ezt felváltó új szabályozással a 2013. évi. V. Polgárjogi trv. aminek 4. kötete foglalkozik a családjoggal. A gyermekelhelyezési ügyekben még több másik jogszabályi előírásokat kell figyelembe venni, amiknek összességét a Legfelsőbb Bíróság 17. irányelvben (és 19. és 24. módosítása) rögzítettek, ami kitér az állandóság elvének figyelembevételének mértékére. Ezek tartalma a 2014. 03. 15.-én érvénybelépett 2013. évi V. trv. „új Ptk.” magába olvasztotta, aminek következtekép ezen dátum után indított ügyekben a fenti előírás (és több eddigi határozat) érvényét vesztette. Erről a Kúria polgárjogi kollégium PJE 2014/1 határozata döntött.

Figyelemreméltó, amire sem a mostani sem pedig az elődjét tekintő törvény nem rendelkezik az az úgynevezett ”szabad rablás” vagyis azon időintervallum ahol a gyermek jogainak érvényesítésében mind két szülő felügyeleti joggal rendelkezik mégis előfordul, hogy nem élhet egyik fél ezen jogával, miszerint gyermekével kapcsolatát tovább ápolja.

„A közösen gyakorolt szülői felügyeleti jog körében a különélő szülők közötti vita esetén bármelyik szülő kérelmére a gyermek lakóhelye szerinti illetékes bíróság nem peres eljárásban soron kívül határoz. Az azonos szülői jogokkal rendelkező felek kötelesek kiadni a gyermeket a másik félnek ez ellen per indítható. „

(Megjegyzés: a gyermeket érintő ügyekben elsőbbségi/soron kívüli intézkedést írnak elő, aminek mértéke 30 nap. Ehhez képest külön soron kívüliség kérésénél is a bíróságok elutasítják a beadványt és hónapok telnek el az első tárgyalás/határozat meghozataláig.)

E tekintetben a törvény úgy rendelkezik, hogy az a szülő, aki visszaél gyermekével/helyzetével és nem biztosítja a másik szülő és gyermeke közti harmonikus kapcsolat meglétét az súlyosan vét a gyermek értelmi, érzelmi és lelki fejlődése ellen, amivel megvalósítja a veszélyeztetést (előbb felsoroltak tekintetében) és az elidegenítést. Ezáltal a jogszerűtlen viselkedést tanúsító szülő alkalmatlanná válik szülői kötelességeinek gyakorlására.

(Megjegyzés: a 2012. évi C. Büntető trv. most már a gyermekveszélyeztetést és kapcsolat akadályoztatást büntetnek minősíti. De csak abban az esetben, ha már van a kapcsolattartásról jogerős bírósági határozat. Vagyis amíg a szülőknek azonos jogaik vannak és még nincsen szabályozva a kapcsolattartás, aminek eldöntése akár hónapokig elhúzódhat, nem érvényesíthető hiába követ el törvénysértést az szülő.)

Ennek ellenére a bíróságok azon időt, ami a családi élet megbontásától és az első ideiglenes döntésig eltelik, nem veszik figyelembe (sem a gyermekvédelmi szervek) kellő mértégben ezen magatartást arra hivatkozva, hogy még nem volt megállapítva kapcsolattartási  mód. (Tehát a szülő felügyeleti jogot semmibe veszik.) Pedig az ide vonatkozó hazai és nemzetközi (Eu.) jogszabályok (ami újabb érdekes kérdéseket vett fel az országhatárok átlépésénél mit kell figyelembe venni és országhatáron belül milyen ellentétek vannak. „A gyermek érdeke a visszajuttatás, ami a szülők felelőssége.” 2201/2003/EK és Brüsszel II. rendelet.) egyértelműen fogalmaznak, amit a 17. irányelv és az azt felváltó 2013. V. Polgárjogi trv. rögzít is, mint feljebb olvasható összegezve.

A gyermek és szülő közti kapcsolatot csak bíróság korlátozhatja abban az esetben amennyiben ezt a gyermek érdeke megkívánja. De az ideiglenes döntés meghozataláig ez alkalmat nyújt a visszaélésre. Érdekesség, hogy egy visszaélő és törvénysértő magatartást tanúsító szülő ellen a bíróságok nem lépnek fel a gyermek érdekére hivatkozva.

Az 1991. évi LXIV. Gyermekek jogairól szóló trv. iktatásával hazánk elfogadta és egyetért a New Yorki Egyezményben rögzítettekkel miszerint a gyermekek mindenekfelett álló érdekei előrébbvalók.

A bírósági meghagyás alapján a gyermeket ideiglenesen annál a szülőnél helyezik el, akinél eddig volt a gyermek, tehát kvázi egy a gyermek helyzetét kialakító és azzal visszaélő szülőnél marad. Ezt a kialakult helyzetet a bíróság az állandóság elvével helybenhagyja, mivel a gyermek legfőbb érdekét szolgálja, hogy „békéjét” és érzelmi biztonságát biztosítsák. Viszont ez a kialakult eljárás a gyermek hosszú távú érdekeit sérti. Mivel a megszokott életviteléből máris kiragadták és érzelmi biztonságát felborították és akadályozzák, egyes esetekben pedig tiltják is érzelmi kötelékének megnyilvánulását, amivel érzelmi fejlődését és értelmi képességeit is veszélyeztetik a továbbiakban. (Ezzel kvázi kijelentve, hogy a gyermeket a bántalmazó/visszaélőnél kell hagyni mivel a gyermek már meg szokta a bántalmazást/visszaélést és számít rá napi rendszerességgel, ami élete szoros részévé vált.)

„Az ideiglenes elhelyezést megalapozza a gyermek testi, szellemi, értelmi, érzelmi fejlődésében jelentős és helyrehozhatatlan károsodást okozó tény.”

Azzal, hogy a bíróság az állandóság elvével nem avatkozik bele a gyermek érdekében a helyzet rendezésébe és jogszerűtlenül eljáró vagy visszaélő szülőnél hagyja a gyermeket, nem teljesíti a törvényi alárendeltségét, amivel sérül az alaptörvényben is rögzített tisztességes eljáráshoz való jog és a gyermek mindenekfelett álló érdeke, amit a Gyermekjogi Egyezmény rögzít. (Nem mellékesen a gyermek jogainak érvényesítésére sem biztosítanak eseti gondnokot vagy jogi képviseletet a gyermek részére az eljárás alatt. Hiszen a két peres fél és megbízott ügyvédeik nem feltétlenül a gyermek érdekeit tartják szem előtt és a bíróság is csak a két fél kérelmeit illetően dönthet. Pedig jogszabály biztosítja ennek lehetőségét kiskorú esetén.) Ez által is joghátrányba és előnytelen helyzetbe kényszerítve az egyik felet.

(Megjegyzés: a kiskorú gyermek jogait törvényes szülője, gyámja, gondnok gyakorolja cselekvőképessége vagy annak hiányában is, de megbízhat képviseletére az ügyben jártas személyt.)

„14 évnél fiatalabb kiskorú jogai érvényesítésére és védelmére a hatóság, bíróság által rendel ki képviselőt, ügygondnokot.”

A bíróság most már rendelhet el mediátori közreműködést, amivel az ellenséges viszonyt rendezhetnék, de ennek sincsen semmi haszna, mivel az egyik vagy mindkét fél nem tűr el kompromisszumokat, amivel csak a gyermeknek ártanak. Ilyenkor se veszik figyelembe a makacs szülő magatartását és továbbra is az együttműködésre nem hajlandó félnél hagyják a gyermeket.

A kialakult helyzetből adódó vagy okozta előnyt/hátrányt kellően figyelembe kell venni a döntés meghozatalánál. Azáltal, hogy elidegenítő magatartás megtörténik, és nem veszik figyelembe az erre utaló viselkedéseket nem a gyermek hosszú távú érdekeit védik. Azzal, hogy megtörtént az elidegenítés és ezek után nem érvényesítik a jogszabályokban foglaltakat, súlyos visszaélést eredményez (támogatva az elidegenítést), ami továbbra sem a gyermek érdekét és jogait védik. Hiszen a gyermeknek joga van megismerni és családtagjaival kapcsolatot tartani és az a szülő, aki ezek ellen vét és ellentétesen cselekszik nem alkalmas szülői kötelességei gyakorlására.

„A gyermek érdekeivel nyilvánvalóan szembenálló befolyásoló hatás értékelése.”

A bíróságok (mint a bevezető esetnél a Kúriai döntés is) ezeket nem veszik figyelembe a gyermek érdekére hivatkozva, kihagyva a gyermek jogait az intézkedésből. Amivel ez által pont a gyermek - méltósága - ellen vétenek.

A gyermek állandóságára (érzelmi biztonságára) való tekintettel van jogalapja, hogy a megváltozott környezetben megszokott életvitel megmaradjon, de ne a gyermekérdekeinek valamint a peres felek jogainak kárára. A gyermek érzelmi biztonságát nem tárgyak, hanem szerettei közelsége és velük való kapcsolata biztosítja.

Azáltal, hogy hazánkban nincsen precedens értékű perdöntés, megvalósulhat azon ellentmondó intézkedés, hogy azonos jogkérdésben (pl. gyermek érdeke, méltósága, joga, érzelmi köteléke, kapcsolatrendszerének érvényesítése) más-más határozat születik. Mint például jelen esetben a gyermek érdekében az elidegenítő magatartást hol előnyére, hol hátrányára róják fel.